Beköszönt a tavasz lassan, így hát a Kepes Intézet is színes, változatos programkínálattal várja az érdeklődőket!

Március 3. 20:00 Muddy Shoes 20 éves jubileumi koncert
Fekete Jenő és bandájának 20 éves fennállását ünnepli a Kepes Intézetben. A magyar blues legendás éllovasai egy igazán különleges élményre készülnek. A helyszínen kézműves sörök gondoskodnak a jó hangulatról, az Artiszt Kultúrbár jóvoltából.
Facebook-esemény
Március 7. 18:00 Kepes Irodalmi Estek vendége Varró Dániel
A jól megszokott és Egerben egyedülálló irodalmi estek márciusi vendége Varró Dániel lesz, akinek legújabb kötete 2016-ban Mi lett hová címmel jelent meg. Többek között erről is lesz szó a beszélgetés során, amelyet a már megszokott módon Molnár Ferenc moderál majd.
Facebook-esemény
Március 16. 18:00 “Találkozások” – Összművészeti vacsoraest I. felvonás
A Kepes Intézet 2017 márciusában 5. születésnapját ünnepli. A Tavaszi Fesztivál egyik programelemeként egy különleges művészeti gálaestre invitáljuk kedves érdeklődőinket. Az est folyamán a gasztronómiai különlegességek mellett szerepet kap a zene, az irodalom és a filmművészet is. Az est vendége Tóth Krisztina valamint az Ethnofil zenekar lesz.
Facebook-esemény
Március 18. Momentán Színtársulat improvizációs előadása
A Momentán egy 9 fiatalból álló kreatív csapat, az interaktív improvizációs színház magyarországi meghonosítója. Minden este úgy lépnek a színpadra, hogy fogalmuk sincs, mit fognak tenni a következő pillanatban. Az előadásaik mind a nézők ötletei alapján születnek.
Március 20. 11:00 Egri Szimfonikus Zenekar ifjúsági koncertje
Az Egri Szimfonikus Zenekar matinéja középiskolásoknak. Vezényel: Szabó-Sipos Máté.
Március 24. 18:00 Kiállításmegnyitó: “Az igazat mondd, ne csak a valódit!” Szűcs Tamás gyűjteménye
Szűcs Tamás műgyűjteménye ilyen gazdagságban először mutatkozik be a nagyközönség előtt. Az egri kiállítás anyaga több mint száz évet ölel fel, több mint száz alkotás bemutatásával. Szűcs Tamás a magyar művészet olyan egyéni világlátású alkotóinak műveit gyűjti, akiknek alkotásai véleménye szerint csak Közép-Kelet-Európa sajátos kultúrájából és egyedi múlttal rendelkező szegletében születhettek meg. A kiállításmegnyitón a debreceni ifjúsági táncegyüttes fellépése során láthatunk majd egy kiállított mű táncos adaptációját.
Facebook-esemény
Március 25. 19:00 Iván Szandra és Jász András I Love Budapest Show élő koncert
A régi, fekete-fehér filmekből ismert slágerek újraélednek, a nagyszülőktől hallott dallamok emlékei felelevenednek, és újra feltárul elénk a kávéházaktól hangos, cigarettafüstös, bohém Budapest képe. Iván Szandra, ahogy írták róla, “az 1920-as évek női ideálját, a kor fülledt és sötét tónusú, titokzatos dámáját hivatott megjeleníteni”, bársonyos hangon énekel és zongorázik majd, Jász András pedig szaxofonon kíséri.

A programokra jegyek megvásárolhatók a Kepes Intézetben, elővételben foglalhatók a 06304864590-es telefonszámon. A programokról további információkat a közösségi oldalunkon találnak! Várunk minden kedves érdeklődőt márciusban is!