Kepes György

Kepes György (1906. Selyp – 2001. Cambridge, Massachusetts)

Számok és tények

1924-1929 • Képzőművészeti Főiskola, Csók István tanítványa
1928 • Csatlakozik a Kassák Lajos Munka-körhöz
1930 • Berlin, Moholy-Nagy László műtermében grafikus, színpadi díszlettervező
1936 • London, Chicago (USA): Új Bauhaus – Fény és Szín részleg vezetője
1944 • Megjelenik Language of Vision c. könyve
1947 • Massachusetts Institute of Technology (MIT, Cambridge) Építőművészeti és tervezői karának dizájnnal foglalkozó részlegének megalapítása és vezetése
1967 • Center for Advanced Visual Studies (CAVS, MIT)

 

Kepes György, Heves megyei születésű művész a Képzőművészeti Főiskolán tanult festészetet Csók István tanítványaként. Később Moholy-Nagy László környezetében ismerkedik meg a modern technika művészi lehetőségeit felhasználó, őt jellemző “új látással”. A chicagói New Bauhausban (amelynek akkor Moholy-Nagy László volt a vezetője) a fénykurzus vezetőjeként, majd a School of Design tanáraként a vizuális tervezés társadalmi hatásának a kérdései kezdik el foglalkoztatni. A 60-as évek első felben kidolgozta egy tudósok és művészek együttműködését lehetővé tévő intézmény programját, a Center for Advanced Visual Studies intézet volt az első olyan intézet a világon ahol művészek tudósok, műszaki szakemberek együtt kutatják az új tudományos és technikai eredmények művészi lehetőségeit. Különböző tudományos és művészeti ágak képviselőiből itt olyan munkacsoportokat hozott létre, amelyek környezetalakító, ökológiai léptékű műalkotások kialakításával válaszoltak a kor kihívásaira.

Az egyik utolsó volt azoknak a nagy művészeknek a sorában, akik a reneszánsz humanista műveltség holizmusát megértve “a tudós agyával”, egyfajta homo universalisként tekintettek a természetre, hogy annak működését megértve, párhuzamba állíthassák a tudomány és a technika lélegzetelállító eredményeivel. Kepes több szálon futó és szerteágazó tevékenysége (festő, pedagógus, fényképész, elméleti Író és szerkesztő) új művészeti ágak megszületését eredményezte.

Kepes György számos nagy jelentőségű munkát készített a fénnyel kapcsolatban pl.: az 1949-ben az első, képzőművész által készített programozott fényfal a Radio Shack homlokzatán, Bostonban; az 1959-ben megvalósított KLM székház kinetikus fényfala, New York, Times Square; kinetikus fényfal, Cambridge, Harvard Square-i metrómegálló, illetve a szakrális dekorációk. Ezen kívűl sorolhatnánk Chicagótól –San Francisco-ig számos helyen megtalálható fényművészeti munkáit.


Díjak, elismerések, kitüntetések
1940 • American Institute of Graphic Arts elismerő oklevél
1940 • Society of Tyographic Arts díj
1942 • Society of Typographic Arts kitüntetés
1952 • American Academy of Arts and Science választott tagság
1953 • Illinois-i Egyetem, vásárlási díj
1954 • Boston Arts Festival, közreműködői díj
1954 • Rockefeller Alapítványi Segély A város érzékelhető formája c. tanulmányáért (km. Kevyn Lynch professzor)
1956 • Boston Arts Festival díj
1956 • Philadelphia College of Art, dísz-diploma
1959-1960 • Guggenheim-ösztöndíj
1962 • Országos Építőművészeti Kiállítás (American Institute of Architests), ezüstérem (falfestmény)
1965 • Philadelphia College of Art, Aranycsillag-díj
1965 • 50. USA Művészeti Kiállítás, Burpee Art Museum díj
1966 • Művészetkritikusok és Művészettörténészek Nemzetközi Konferenciája, aranyérem
1968 • National Institute of Arts and Letters választott tagja
1968 • American Institute of Architests, képzőművészeti érem
1968 •  California College of Art, díj
1968 • National Association of Art Colleges, éves díj
1970 • Mexikói Egyetem, Építészeti Kar, tiszteletbeli tanár
1970 • Loyola Egyetem díszdoktora
1971 • Carnegie Mellom Egyetem díszdoktora
1972 • Society of Typographyc Arts, tiszteletbeli tag
1972 • Bienal Coltejer III., első díj – Medellin
1974 • Iparművészeti Fősikola, tiszteletbeli tanár
1974-1975 • Római-Amerikai Akadémia, ösztöndíj
1975 • Utah-i Egyetem, tanári kitüntetés
1976 • Rice Egyetem, Irodalomtudományok, tanári kitüntetés
1986 • Magyar Népköztársaság Zászlórendi Díja

Kepes György a látást mindenekelőtt megismerési aktusként fogta fel, a művészi munkát pedig a képalkotás legmagasabb rendű formájaként, amely páratlan hozzájárulást jelent az emberi kultúrához. E gondolat jegyében jutott el pályakezdő éveinek a festészet tradicionális eszközeit a kollázs lehetőségeivel ötvöző, a “látható világ gazdagságát és érzéki változatosságát kutató” műveitől a filmhez és a fotóhoz, amelyekben a “széleskörű és hatékony nyelvet”, az életet jobbá tevő, tömegkommunikációvá fejleszthető vizuális kommunikáció, “a világ új képe kialakításának” lehetőségét fedezte föl. A fénnyel és a színnel, a mozgással folytatott kísérletei eredményeként már a negyvenes-ötvenes évek fordulóján született nagyméretű kinetikus fényfala, kinetikus művei közül a legjelentősebb alkotások a hatvanas-hetvenes években születtek meg. Murális munkáinak sora a 40-es évek végén indult, olyan jelentős építészekkel, tervezőkkel állt intenzív kapcsolatban, mint Walter Gropius, Alvar Aalto, Pietro Belluschi, Breuer Marcell, merész újítóként a legkülönbözőbb technikák, anyagok alkalmazásával – üveg, mozaik, festett zománc falkép, fényfal – hívta föl magára a figyelmet. Az 50-es évek elejétől ugyanakkor visszatért a táblakép tradicionális lehetőségeihez is, gazdag faktúrájú, a kollázs eszközeit használó, a fény és az árnyék viszonyát kutató festményei a pálya második felének fontos műegyüttesét jelentik. Széleskörű volt alkalmazott grafikusi, formatervezői tevékenysége is, a művészet és a tudomány eredményei integrálásának szándéka jegyében születtek a grafikai, tipográfiai tervei, kiállítási installációi.

Herbert Read gondolatai Kepes Györgyről

A múzeumokat azért építették, hogy kegyelettel megőrizzék a múlt szimbólumait, és mi tisztelettel és csodálattal látogatjuk őket. Mindennapi életünket azonban olyan világban éljük, ahol ezek a szimbólumok nem érvényesek és nem jelentenek semmit. A művésznek olyan új jelképeket kell felfedeznie, melyek kifejezik megváltozott létünk cselekvéseit és törekvéseit. Kepes György új alkotói technikákat – főként a fényképezést és a kollázst – használt fel arra, hogy „jelentéssel bíró vizuális jeleket hozzon létre”. Legutóbbi festményein Kepes átlép annak a mai környezetből fakadó, érzékelhető képnek a határain, melyből mesterei valahogy mechanikusan teremtettek egyfajta dinamikus ikonográfiát. Ő olyan képmások alkotására törekszik, melyek új érzésvilágot hívnak életre, a lírai érzelmek olyan világát, mely valóban menekülés a gépi világból, de ez a menekülés nem a múltba történik. Képei színben rendkívül gazdagok, textúrában igen elevenek; organikus művek, melyeknek jelentősége abban rejlik, hogy az élettelen mozgás, az emberen kívüli energia világában nem tudunk „a párhuzamosság harmóniája” (Cezanne kifejezése) nélkül élni. A művészet mindig összefügg a gazdasági élettel, ahogy a virág is kapcsolódik természetes környezetéhez, a művészet azonban olyan fény felé vonzódik, mely csupán a képzeletben létezik.